Kvaszír

 Köpj bele a serlegbe,

 Hadarta Odin, a vikingek főistene.

 Tór vagyok, a kalapácsos, nem nyáladzok, mint holmi marhapásztor.

 S Odin megint szóllot:

 Tudom, ki vagy, de most embert teremtek

 Bölcsebbet a többi földi ember helyett.

 Hát ha ezzel kezdted volna,

 Tór fölemelkedett s belesercintett az aranyserlegbe.

 Duin törthetetlen serlege volt ez, bizony,

 Miből majdan Kvaszír teremtetett.

 Odin összegyűjtötte mind a negyven nyálat, az összes

 Istentől egy pár cseppet

 A serlegbe pelecseppentett.

 Minden hatalmát összeszedve megformálta belőle

 Kvaszírt, az emberek közt a legbölcsebbett.

 De nem csak bölcs volt a dalia,

 Szép szálfa ember is vala.

 Hosszú szőke szakálla, s egyenesszállú szép haja

 Vállára omlott, mintha koronája volna.

 Magas termetével fenyőként állt ki a jegenyék embererdejében.

 Amint leküldte a földre, a vikingekhez Kvaszírt Tór,

 Otthont adott neki, házat adott neki Tór,

 Szerényet, de viharban utolsó menedéket,

 Mi kiállt mindent, villám bele nem hasíthatott.

 Kvaszír Endelnek nevezte, mivel tisztáson ált,

 Elzárva mindentől, s csak egy ösvény vezetett át

 A hozzá az erdőn.

 Az emberek viszont innentől mindig hozzá jöttek

 Gonddal, bajjal, igazságot szomjazva,

 S Kvaszír segített minden emberen, kinn lehetett.

 folyt.köv.